معلومات عن هذا الكتاب الإلكتروني
Leona még hiszi, hogy igen. És bár tudta, hogy nem lesz könnyű, mégis kénytelen belátni, hogy jóformán a lehetetlenre vállalkozott.
Csakhogy azt a szót, hogy "lehetetlen", most sem hajlandó komolyan venni...
A könyv a Macska I. Kiképzés folytatása.
"Míg a bejárat felé meneteltek, Leonának szöget ütött a fejébe valami. Gyorsan felzárkózott a tábornok mellé.
– Megenged egy kérdést, uram? – érdeklődött. Southers egy mordulással jelezte, hogy nincs kifogása ellene, úgyhogy Leona folytatta. – Ha egy ilyen egyszerű szemüveggel ki lehet játszani az elsötétítést, akkor mi szükség van rá egyáltalán, uram?
Southers felé fordult, bár nem lassított a léptein. A lány ugyan nem láthatta a szemét, de meg mert volna esküdni rá, hogy mosolyog, még ha a szája fegyelmezett maradt is.
– Mikor is nevezték ki magát, kapitány? – kérdezett vissza.
– Néhány órája, uram – válaszolt a lány, kissé meghökkenten.
– Akkor nem csodálkozom a kérdésén. Még néhány hét, és hozzá fog szokni, hogy a Párizsból kapott parancsok egyharmada idejét múlt, egyharmada értelmetlen, a fennmaradó részt pedig nem tudjuk végrehajtani. Hallgasson rám, és ne akadjon fenn ilyen apróságokon.
Leona majdnem elnevette magát. Komoly erőfeszítésébe telt, hogy ne érjen fültől fülig a szája, és kifejezetten örült neki, hogy a dandártábornok, akinek a kezébe kerültek, némi humorérzékkel is rendelkezett.
– És akkor honnan kapjuk az érdemleges parancsokat, uram?
– Tőlem – vonta meg a vállát Southers, és kinyitotta az épület ajtaját."
